• H-3758 Jósvafő, Tengerszem oldal 1.
  • +36 48-503-000
  • info.anp[kukac]t-online[pont]hu

Kossuth-barlang


5581625f743a0.jpg

Előzetes bejelentkezést igénylő túra:
Kossuth-Barlang


Feltárása

Jósvafő határában, a völgynek is nevet adó Nagy-Tohonya-forrás (régen Malom-forrás) mögött Kessler Hubert már 1933-ban nagy barlangrendszert sejtett, melybe a forrás felett télen párafelhőket kibocsátó Szelelő-lyuk (a hatvanas években útjavítás során betömtek) megbontásával, a Budapesti Egyetemi Turista Egyesület tagjainak segítségével próbált bejutni, kevés sikerrel. Húsz évvel később, mint a VITUKI karsztkutatási csoport főmérnöke, Rudabánya vízellátása érdekében kezdett újra a forrással foglalkozni. A Nagy-Tohonya, a Jósva után a környék második legnagyobb forrása nemcsak vízbőségével, de két rendkívül érdekes tulajdonságával is felhívta a kutatók figyelmét. A falusiak állították, hogy a forrás vize télen melegebb, mint nyáron, amit Kessler mérésekkel bizonyított (a víz hőmérséklete nyáron 11 oC, télen a 16 oC-ot is elérte a nagy és kisvíz időszakában). Az is közismert volt Jósvafőn, hogy a forrás hozama szabályos időközökben eredeti értékének sokszorosára emelkedik, majd néhány óra alatt lecsökken, amit Kessler szivornya jelenségként értelmezett. A vízellátás céljából történő foglalásnak, valamint a feltételezett nagy barlangrendszer feltárásának alapfeltétele volt a törmelék közt számos helyen feltörő forrás sziklamedrének elérése. Ennek érdekében Kessler megbízásából; Chambre Attila és Rádai Ödön irányításával Verbály György aggteleki robbantómester, három társával együtt 1953. szeptember 1-jén, táró hajtásba kezdett. Három évig tartó lelkes és kitartó munkájuk nyomán 1956. február 7-én a mintegy 40 m hosszú táró végén bejutottak a ma ismert főágba.

A végponton talált szifon átúszását Kessler és Rádai több alkalommal megkísérelte, de csak a járat irányát sikerült megállapítaniuk, miután a kezdetleges felszereléssel a szűk hasadékba nem merészkedtek be. A szűkületet robbantással szerették volna áttörni, de a munka nem járt eredménnyel, sőt a robbantási törmelék a szifont részben eltömte. A szifonon túlnyúló felső járat végén sem tudtak továbbjutni, mert az is nagyon elszűkült. Az ötvenes évek végétől kezdve a Vass Imre-barlang közelében létesített Karsztkutató Állomás és a Papp Ferenc (akkor ÉKME) barlangkutató csoport folytatta a barlang feltárását és vizsgálatát, párhuzamosan az Amphora Búvár Klubbal, akik a Reménytelen-szifon átúszására koncentráltak. Sajnos a robbantási törmelék eltakarítása nagyban hátráltatta a búvárok eredményességét, de a bejövő vízzel szembe úszva, egy 50 m hosszú, 22 m mély, elszűkűlő, kb. 35o-os lejtésű szifonjáratot sikerült feltárniuk.

1974-re a bejárati táró első 50 m-es szakaszában az ácsolatok megrongálódtak és összeomlottak. Az időközben bekövetkezett nagy árvizek is (1970, 1974) jelentős mennyiségű iszappal töltötték fel ezt a szakaszt. Az életveszélyes táró csaknem járhatatlanná vált. Többszöri kibontás és részleges felújítás után a táró biztosítása csak 1988-ban oldódott meg, amikor a természetvédelem anyagi fedezete mellett, Szenthe István irányításával kiépítették. Ebben az évben került sor a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat központi kutatótáborra, melynek fő célja a Reménytelen-szifonon keresztül, a feltételezett “nagy Kossuth rendszer" feltárása volt. A jelentős erőket mozgósító kutatás nem váltotta be a hozzá fűzött reményt, de sikerült viszonylag biztonságossá tenni a szifonúszást akadályozó, robbantási törmelékkel kitöltött első szakaszt. A szifon átúszását csak a tábor utolsó napján kísérelték meg. A kitágított, 9 m mélységben lévő szűkület után a járat jobbra, majdnem derékszögben megtört és 40-45o-os lejtéssel folytatódott. Mintegy 15 m után dőlése fokozatosan csökkent és 22 m mélységben majdnem vízszintessé vált. A vízfelszíntől 50 m távolságban kiszélesedő járat nagyon ellaposodott és a főtéből belógó kőtarajok akadályozták a továbbjutást.

1995-96 szilveszterén a Papp Ferenc csoport néhány fiatal tagja felfedezte a később “Három  Királyok-ág" néven emlegetett 120 m hosszú rendkívül árvízveszélyes járatot. 1997-ben a BEAC kutatói elkészítették a barlang minden részletét hűen tükröző pontos térképét, mely alapján a korábbi 800 m-nek megadott barlang hossza 1410 m-nek; szintkülönbsége 57 m-nek bizonyult. 1997-re a 88-as évhez hasonlóan a BEAC és a MAFC kutatótábort szervezett a Kossuth-barlang feltárására, ahol is a már-már legendássá vált szifonon túli szakaszok megismerése adott reményt. Az Agyagos kuszodában létesített bontási pont és magának a szifonnak az átúszása volt a cél. A szifont kutató Plózer István Vízalatti Barlangkutató Csoport már hónapokkal az expedíció előtt készült a feladatra. A több évtizede legyőzhetetlennek bizonyuló szűkület átúszásához speciálisan kialakított felszerelést alkalmaztak. Július 8-án Sári Attilának és Szabó Zoltánnak sikerült leküzdenie a mindössze 30 cm magas szűkületet. A közel 80 m hosszúságban feltárt szakasz tágas folyosóval indult, és 32 m mélységben kereszthasadékba torkollott. A szifon bejáratától 130 m-re kikötött vezetőkötél végpontjától már látható volt a fölfelé induló járat. A tábor résztvevői a “szifonkerülő” felső ág bontását napi két műszakban oldották meg. A munka jól haladt és a lemélyített munkagödörnek az alja már csupán 6-7 m-re lehetett a feltételezett patakos ág vízszintjétől, amikor a kutatást Kominka Zoltán halálos kimenetelű balesete megszakította, aki a kutatótársak tudta nélkül megkísérelt túljutni a búvárok által beúszott szifonszakaszon. Ezután a résztvevők már teljes egészében a barlangi mentőszolgálatosok tevékenységének segítésére koncentrálták erőiket. Az Amphora Búvárklubb tagjai a 2000-es évek derekán ismét elkezdték a szifon átvizsgálását és szisztematikus kutatásuknak köszönhetően sikerült a Reménytelen-szifonon túljutniuk, feltárva a barlang folytatását képező Apáink-termét. Innen további járatokon keresztül mind a mai napig folynak a próbálkozások a rendszer ismeretlen járatainak megismerésére.

Természeti viszonyai

Az aktív patakos forrásbarlang középső-triász wettersteini mészkőben, a vízgyüjtő terület helyenként dolomitban alakult ki, mely a Kutató Állomás vizsgálatai szerint igen nagy, 24,4 km2. A barlang járatai jellemzően ÉK-K-i irányban, a felszínen jól megfigyelhető száraz, sziklásfalú, vízmosta oldalvölggyel párhuzamosan, illetve alatta húzódnak. A kettő genetikai kapcsolata még tisztázatlan. A bejárati tárón keresztül 180 m-nyi száraz járaton keresztül haladva — néhány csúszós felmászással és átlépéssel tarkítva — érhető el a barlang patakját a forráshoz vezető fő víznyelő. A periodikusan bekövetkező árvizek, vagy szivornyás kitörések alkalmával azonban ez a vizeket nem tudja elvezetni, s a víz az időszakos nyelőkön keresztül is táplálja a forrást. Nagy áradások levonulása alkalmával a látványosan megemelkedett víz jelentős része a jóval magasabban lévő bejárati tárón keresztül is távozik a barlangból. Ilyenkor bizonyos szakaszokat (“Három Királyok-ág”) a víz teljesen elárasztja.

A patakot tovább követve 50 m hosszú tóvá duzzadt szakasz vezet a folytatást jelentő - az egész barlangra jellemző keskeny, ferde törésekhez igazodó, oldásformákkal díszített - Fő-ágba, ahol a patak eredeténél a továbbjutást a 32 m mély, 130 m hosszban beúszott szifon akadályozza. A Fő-ág felett 300 m hosszú, cseppkövekben és borsókövekben gazdag, erősen elagyagosodott szenilis formakincsű, emeleti járat húzódik, mely több ponton csatlakozik az alsó szakaszhoz. A száraz emeleti járatok szifonon túli járatai (Agyagos) rövid, de agyagos kúszó ágak és nagyobb méretű, képződményekben meglepően gazdagon díszített szakaszok váltják egymást, melyet kétfelé ágazó egyre ellaposodó és elagyagosodó végpontok zárnak le. A Kutató Állomáson kőzettani térképezéssel kimutatták, hogy a barlang elvégződését az okozza, hogy a járat itt olyan törési zónát ért el, amely legalább 50 m vastagságban alsó triász vízzáró agyagpalával van kitöltve.

A Nagy-Tohonya-forrás sajátossága, hogy vize a mélykarszt felszálló vizének hatására a környező karsztforrásokénál melegebb, valamint; hogy hat felszíni víznyelő ponttal való hidrológiai kapcsolata igazolt (Lófej-forrás nyelői, Mogyorós-kúti-nyelő, Hazug-kút, Kuriszlán-völgyi-, Gergés-lápai-, Mogyoróstöbri-víznyelő). A Kutató Állomáson 30 évre terjedő méréssorozattal megállapították, hogy vízhozama 1000 és 68 400 l/p között változik, átlagos hozama 6 607 l/p. A forrás vízhozamváltozásait nemcsak a csapadék, hanem számos más tényező is befolyásolja. Az egy napnál rövidebb áradások valóban szivornyás kitörések, mert csapadék nélkül is kialakulnak. Statisztikai vizsgálatokkal bizonyították, hogy a Lófej-forrás szivornyás kitöréseinek nyomáshullámai is részt vesznek a hozamváltozásban a víznyelős kapcsolat miatt. Kimutatták, hogy a léghőmérséklet ingadozás vízhozam ingadozást hoz létre hóolvadás időszakában. Bizonyították azt is, hogy árapály-földrengés- és légnyomás –hatás kőzet deformációval hézag-térfogatváltozást okoz, amely mérhető hozamváltozásra vezet. Az utóbbi a vízszintre is hat, ezért gyakran kiegyenlítődik. Végül megfigyelték azt is, hogy kiürülés időszakában a forrást tápláló eltérő szélességű törésrendszerek különböző meredekségű hozamcsökkenést eredményeznek.

A barlang faunájáról ismereteink hiányosak, a rovarok közül Coleoptera, Diptera és Acaridea ismert, a gerincesek közül – a nyitott bejárat idején - kis- és nagypatkósorrú denevért is észleltek. Kuriózumként említhető, hogy a falakat sok helyen élő Lepthotrix (vas-mangán) baktérium-bevonat borítja, ezért a járatok szokatlanul feketének tűnnek.

(ANPI archívum: Egri Csaba) 

További cikkek ebben a kategóriában Összes
5cac534f59d56.jpg

Bikini koncert Barlang

Április 20. szombat, 17:00
Baradla-barlang, Hangversenyterem