• H-3758 Jósvafő, Tengerszem oldal 1.
  • +36 48-503-000
  • info.anp[kukac]t-online[pont]hu

KEHOP projektzáró rendezvény Jósvafőn


5c6fdaafde132.jpg

"A Világörökség részét képező barlangok, jelentős földtudományi értékekkel rendelkező mesterséges üregek védelmét és az ezekhez kapcsolódó sérülékeny élővilág megőrzését célzó beruházások az Aggteleki Nemzeti Park területén" című, a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program rendszerében megvalósuló projekt zárórendezvényére került sor Jósvafőn,  2019. február 20.-án.

Veress Balázs igazgató köszöntötte a megjelent vendégeket és a sajtó képviselőit. Megnyitó beszédében kiemelte, hogy rendkívül jelentős időszakot él az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság, hiszen egy tavaly lezárult projekten kívül további 6 db KEHOP és 1 db határon átnyúló Interreg pályázat megvalósítása zajlik. A megvalósuló beruházások összértéke meghaladja a 3 milliárd forintot. Ennek része a most befejeződött barlangos projekt.

Riz Gábor, a térség országgyűlési képviselője büszkeségének adott hangot, hiszen a térségben – amely két nemzeti park területét érinti – jelentős beruházások zajlanak a természetvédelem területén is. Lokálpatriótaként örömmel támogatja azokat a fejlesztéseket, amelyek a korábban leírt, hanyatló térségként beállított borsodi térségben új turisztikai desztinációkat hoz létre (pl. Digitális Erőmű, Filmtörténeti Emlékpark), illetve a meglévő turisztikai célpontok infrastruktúrája, természetvédelmi szintje folyamatosan növekszik. Ezen bemutatóhelyek és a Nemzeti Park Igazgatóságok között kiváló és eredményes partneri együttműködés tapasztalható.

Az Agrárminisztérium képviseletében Balczó Bertalan természetvédelemért felelős helyettes államtitkár arról beszélt, hogy hazánk 38 milliárd forintot fordít természetvédelmi beruházásokra a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP), illetve a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) keretében a 2020-ig tartó uniós költségvetési időszakban.

A forrásnak köszönhetően Magyarország 10 nemzeti park igazgatósága összesen 92 projektet valósít meg. A helyettes államtitkár az élőhelyek javítására, a természetvédelem bemutatásának infrastrukturális fejlesztésére és a természetvédelmi őrszolgálat eszközellátottságának növelésére hívta fel a figyelmet. Hozzátette: a hazánkban található valamennyi barlang a nemzeti parkok vagyonkezelésében áll, így egy kézben összpontosul az élettelen értékek megőrzésének feladata és felelőssége is.

Balczó Bertalan hangsúlyozta a természeti értékek védelme mellett fontos feladat azok bemutatása és megismertetése a társadalom széles nyilvánosságával. A nemzeti park igazgatóságok a hazai ökoturisztikai létesítmények felét üzemeltetik, melyekben tavaly több mint 1,6 millió látogatót regisztráltak. A barlangok pedig több mint félmillió érdeklődőt fogadtak. Az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság barlangjait évente 100 ezren keresik fel - hívta fel a figyelmet a helyettes államtitkár.

Gruber Péter, az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság általános igazgatóhelyettese, a most lezárult projekt szakmai vezetője megköszönte minden támogató személy és szervezet, a munkában részt vevő kolléga, valamint a Szabó Miklós által vezetett kivitelező konzorcium munkatársainak precíz, a munkálatok során a barlangok védelmét maximálisan figyelembe vevő tevékenységét.

Előadásában „ilyen volt, ilyen lett” fotódokumentációval részletesen bemutatta azt a hatalmas erőfeszítéseket igénylő munkát, amely során több mint 1000 köbméter követ, omlás-, és meddőanyagot kellett eltávolítani a barlangokból, új műtárgyakat, denevérbarát nyílászárókat, saválló korlátokat, lépcsőket, tájba illő rakott kőfalakat építettek.

A nyolc helyszínen több mint háromszáz millió forintból újultak meg az Aggteleki Nemzeti Park világörökség részét képező élő- és élettelen értékei.

A délután folyamán a résztvevők helyszíni bejáráson vettek részt, amely során a Béke-barlangban történ beruházás eredményét tekinthették meg.

 

    

 

A projekt részletei itt tekinthetők meg:

SAJTÓKÖZLEMÉNY_záró-KEHOP-410-00015

http://www.anp.hu/hu/barlangok-termeszetvedelmi-rekonstrukcioja

 

Forrás: AM Sajtóiroda

Fotók: AM/Pelsőczy Csaba

További cikkek ebben a kategóriában Összes
5c9386ebb7420.JPG

TeSzedd! 2019 Hírek

A TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció ma hazánk legnagyobb önkéntes mozgalma. Idén immár nyolcadik alkalommal valósul meg.

5c8a19911565e.jpg

Settenkedő hiúz Hírek

Nemzeti parkunk zoológiai szakreferense, Szabó Ádám nagyragadozó kutató vadkameráinak legújabb felvételei.