• H-3758 Jósvafő, Tengerszem oldal 1.
  • +36 48-503-000
  • info.anp[kukac]t-online[pont]hu

Bódva-völgyi Madárgyűrűző Állomás


558d16e5a01ea.jpg

Időpont: 2018. augusztus 06.  –  november 05.

Helyszín: Aggteleki Nemzeti Park, Szalonna: Köszvényes-kút

(A madárgyűrűző állomás minden évben általában augusztus közepétől, október végéig működik. Így aki esetleg lemaradt, a következő évben pótolhatja!) 

Alapvető céljunk a területen átvonuló madárállományok alakulásának természetvédelmi és tudományos célú nyomon követése. A program szakmai vezetői mellé keresünk önkénteseket, akik a madarak befogásában és kezelésében segédkeznek. Előzetes szakmai ismeretekre nincs szükség, minden jelentkező megfelelő kiképzést kap a helyszínen. Diákok, felnőttek, családok egyaránt jelentkezhetnek. Egyéni és csoportos jelentkezőket is fogadunk. A madárgyűrűzési munka által megszabott napi rutin mellett lehetőség van a nemzeti parkban való kirándulásra és egyéb fakultatív programokra, előadások hallgatására is.

Megközelítés:

A madárgyűrűző állomás Szalonna és Perkupa községek között, a Bódva partján található. Megközelítése Perkupa felől lényegesen egyszerűbb. A település vasúton és távolsági autóbuszjáratokkal is elérhető. A jelentkezőknek igény esetén részletes térképet biztosítunk, amely megkönnyíti a helyszín megtalálását. A madárgyűrűző állomás mindkét településről földúton közelíthető meg, mely biztonságosan csak terepjáróval járható. Személygépkocsival könnyen el lehet akadni, így azzal mindenki csak saját felelősségre közlekedjen! 

nagyobb térképen való megjelenítése

 

Program:

Alapvető program a madárgyűrűzés és madármegfigyelés, emellett madárhatározás, madártani és természetvédelmi, botanikai és zoológiai ismeretszerzés (florisztikai és faunisztikai adatok gyűjtése, távcsöves madármegfigyelés). Lehetőség van a nemzeti parkban való kirándulásra és egyéb fakultatív programokra is. 

Ellátás:

A madárgyűrűző állomáson „terepbiológus képző” feltételek vannak. A tábor szervezői korlátozott mennyiségben alapélelmiszereket tudnak a résztvevők számára biztosítani (pl. kenyér, tej, konzervek, szalonna, krumpli, hagyma, fűszerek, étolaj, tészták, stb.). Főzésre bográcsban, illetve gáztűzhelyen van lehetőség. A főzést a részvevők maguk oldják meg, többnyire az összes részvevő közösen főz. Tisztálkodási lehetőség a karsztforrásnál (Köszvényes-kút) vagy a Bódvánál. Az ivóvizet is a karsztforrás biztosítja, melyet kannákkal kell a táborba hordaniuk a résztvevőknek. 

Szükséges felszerelés:

Hálózsákról, elemlámpáról mindenki maga gondoskodik. Elektromos áram a madárgyűrűző állomáson nincs. Elhelyezés 3-4 személyes sátrakban történik. Sátraink korlátozott számban vannak, ezért aki tud, a biztonság kedvéért hozzon magával saját sátrat. Hideg éjszakákra rendelkezésre állnak tartalék pokrócok, amelyek igénybe vehetők. Polifoamot, esőkabátot, vízhatlan lábbelit (bakancsot/gumicsizmát), távcsövet, fényképezőgépet érdemes hozni. Szívesen látunk olyan zeneszerszámokat, amelyekkel az esti tábortüzeknél fokozni lehet a hangulatot.

További szempontok, amiket érdemes figyelembe venni: Augusztusban éjjel 5-10 °C -ra is lehűlhet a levegő, napközben 30 °C felé is emelkedhet a hőmérséklet. Szeptember végétől a hőmérséklet fagypont alá eshet. Olyan ruházatot érdemes hozni, amelyért nem kár, ha a madarak “lepotyogtatják” vagy a bokrok szétszaggatják.

A jelentkezés feltételei:

  1. A madárgyűrűző állomáson a résztvevők számára nincsenek kötött turnusok, tetszőleges időpontban és tetszőleges időtartamra lehet jönni.
  2. Egyedül érkezők esetén az alsó korhatár 14 év! Felnőtt kísérő esetén fiatalabbak is érkezhetnek.
  3. 1.Saját érdekében az érkezés előtt legkésőbb egy héttel egyeztetni kell a szervezőkkel. Ebben az esetben van még idő arra is, hogy a részletes és aktuális információkat (pl. a tábori sátrakban rendelkezésre álló szabad férőhely) , valamint a menetrendeket és a térképet el lehessen juttatni a jelentkezőknek.
  4. A táborba kutyát hozni tilos!
  5. A részvételhez előzetes természetvédelmi, madártani ismeretek NEM szükségesek!

Érdeklődni és jelentkezni lehet:

Huber Attila
Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság, 3758 Jósvafő, Tengerszem oldal 1.
Tel: (48) 506-000, (30) 63-11-724;
e-mail: epitheca72@gmail.com

További cikkek ebben a kategóriában Összes
557ea68d1bed7.jpg

Természetismereti Tábor Környezeti nevelés

Még lehet jelentkezni a természetismereti tábor júliusi turnusába!

557d5a0686527.jpg

Mohos Ház Környezeti nevelés

A ház eredeti formájában, de már szilárd alapozással épült újjá. A környék értékeire emlékeztetve a Mohos Ház nevet kapta. Benne az ANPI által létrehozott állandó kiállítás látható, amely a Mohos-tavakat, a Mohos-vár történetét, valamint a falut bemutató táj- és kultúrtörténeti, és más időszaki kiállítások tekinthetők meg. A ház alagsorában foglalkoztató terem várja a környékbeli, valamint a kiránduló iskol&a