• H-3758 Jósvafő, Tengerszem oldal 1.
  • +36 48-503-000
  • info.anp[at]t-online[dot]hu

Ifjú Kócsagőr Program - 2019


5c9b39081a40b.jpg

Ifjú Kócsagőrök-et keres a Természetvédelmi Őrszolgálat!

 

Az Y-Triász, melynek tagjai a 30Y zenekar, a Fürge Diák Iskolaszövetkezet és aHortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság, 2013-ban elhatározta, hogy létrehozzaaz „Ifjú Kócsagőr” programot, tekintettel a fiatalok kiemelkedő szerepére a természetvédelemben.

A programban – a Agrárminisztérium, a 10 Nemzeti Park Igazgatóság, valamint a Főváros Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság együttműködésének köszönhetően – a jelentkezőkből kiválasztott gyakornokok megismerkedhetnek a gyakorlati természetvédelem titkaival.

A fődíjat megtestesítő külföldi tanulmányutat a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. finanszírozza.

2019-ben 7. alkalommal ismét itt a LEHETŐSÉG!

Jelentkezz a programra, vegyél részt a megmérettetésben!

Legyél Te a legjobb 2019-ben, és kiemelkedő munkádat, a programhoz illő szakmai díjjal jutalmazzuk!

Részvételi szándékodat jelezd, ha

  • 18 és 24 éves életkor közt vagy és
  • elhivatott vagy a természetvédelem iránt és
  • szívesen tanulnál gyakornokként egy természetvédelmi őr mellett!

PROGRAM RÉSZLETEK

Jelentkezési határidő: 2019. április 22.

A jelentkezés során három igazgatóságot is megjelölhetsz, ezzel is növelve az esélyét, hogy a program résztvevői közé kerülhess! Vedd figyelembe, hogy a választott nemzeti park igazgatóság nem biztos, hogy tud szállást biztosítani számodra, és nem minden esetben tudnak segíteni a területre való eljutásban.

Jelentkezéssel kapcsolatos további információk:

A jelentkezés feltétele 18-24 év közötti életkor.
A programban való részvétel önkéntes munkát jelent, mely a tapasztalatszerzést célozza meg, jövedelemszerzési lehetőséggel nem jár.

Mit várunk el a program résztvevőitől?

  • szakmai elhivatottság, önállóság, kreativitás, jó kommunikációs készség szóban és írásban egyaránt
  • átlagon felüli kitartás
  • megfelelő állóképesség

 

Előny, de nem feltétel:

  • szaktanári ajánlás
  • dokumentált szakmai múlt, elismerések, verseny eredmények
  • természetvédelmi egyesületek munkájában való aktív és igazolható részvétel

 

Ajánlást, igazolásokat az ifjukocsagor@furgediak.hu e-mail címre kérjük küldeni, de a jelentkezési űrlap kitöltése ez esetben is feltétel!

A jelentkezés nem jelent automatikus felvételt az „Ifjú kócsagőr” programba, a gyakornokok kiválasztása több körben történik. A programban maximum 50 gyakornok elhelyezését tudjuk vállalni természetvédelmi őrök mellett.

A program a gyakorlaton kívül egy JÁTÉKOS MEGMÉRETTETÉS is a TERMÉSZETVÉDELMI ŐRÖK OLDALÁN.

A jelentkezések feldolgozása után, a program első fordulójába való bejutásról a jelentkezőket e-mailbenértesíti a Fürge Diák Iskolaszövetkezet 2019. május 15-ig. (Visszajelzést azok is kapnak, akik nem jutnak beaz első fordulóba.)

Május végén történik meg az ifjú kócsagőr, természetvédelmi őr párosok kialakítása a nemzeti park igazgatóságoknál, illetve a Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatóságánál.

Az „ifjú kócsagőr” program nyáron két hét intenzív természetvédelmi őri „terepgyakorlattal” folytatódikaz adott nemzeti parkban vagy a fővárosi önkormányzatnál.

 

Milyen feladatokkal találkozhatsz, milyen ismereteket szerezhetsz a két hét alatt?

  • aktív részvétel a természetvédelmi őri feladatokban – vagyis betekinthetsz a természetvédelmi rendészeti feladatokba -, biodiverzitás monitorozási feladatokban való együttműködés, természetvédelmi területkezelési feladatokban való részvétel, bekapcsolódás társadalmi elismertséget megalapozó, természeti nevelési, oktatási tevékenységekbe, szakmai csoportok vezetésébe;
  • a természetvédelmi őri munka szervezésének megismerése, javaslattételi lehetőség, a természetvédelmi őrökre háruló adminisztratív terhek enyhítése;
  • természetvédelmi őri munkát és a természetvédelmet népszerűsítő megjelenések, reklámok, hirdetések előkészítése;
  • kapcsolattartás az adott nemzeti park igazgatóság és oktatási intézmények, szervezetek között (természetismereti klubok, szakkörök, speciál kollégiumok, és a többiek).

 

Amit ezen felül kínálunk:

  • betekintés a magyarországi természetvédelmi őrök valamint a nemzeti park igazgatóságok munkájába,
  • szakmai tapasztalatszerzés,
  • szakmai gyakorlat megszerzése, gyakorlati hely biztosítása,
  • jó csapat, kellemes légkör,
  • változatos munkavégzés,
  • kiváló referencia szakmai önéletrajzhoz.

 

A kéthetes nyári gyakorlatot az augusztus 21. és 31. közti, nemzeti parkonkénti területi döntő zárja. Ezt követően a tavalyi nyertes Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatósága szervezi 3 napos országos döntőt szeptember 18-20. között. A Budapesten és annak környékén található védett természeti területeken megrendezésre kerülő eseményen szállást, étkezést biztosítunk.

A területi döntőben az egyes nemzeti parkok, valamint a fővárosi önkormányzat legjobbjait választjuk ki, így az országos döntőben ők mérik majd össze a tudásukat.

Az országos döntő 3. napján kerül sor az eredményhirdetésre.

Nagy Kócsag (Fotó: Völgyi Sándor)


Fődíj

A legjobb páros (a nyertes kócsagőr és természetvédelmi őre) egy elképesztő 5 napos tanulmányutat nyer Lengyelország legnagyobb nemzeti parkjába. Az utazás során rengeteg új ismeretet, élményt szerezhetnek.

A legjobb páros elismerése:

Matula és Tutajos díj


Sajtóközlemény letöltése >>>

More articles in this category Show more
5cb7127fec6ca.jpg

Baradla Cave High Season Tour Times News

The Baradla Cave Daily Tours between May 1, 2019 and August 31, 2019 will run according to the high season schedule below:

5c9386ebb7420.JPG

TeSzedd! 2019 News

A TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció ma hazánk legnagyobb önkéntes mozgalma. Idén immár nyolcadik alkalommal valósul meg.